A változás életünk minden részére kihat. Már-már talán kicsit elcsépelten is hangozhat az a mondás, hogy minden változik. Néha nagyon lassú és nehéz kivárni, míg megtörténik, de a folyamat lezajlik így is, úgy is. 

Egy bejegyzés-sorozatban szeretném bemutatni Carlo C. DiClemente,  John C. Norcross és James O. Prochaska elméletét, mely a változás legfontosabb építőelemeit és szakaszait írja le.

A szerzőkről érdemes tudni, hogy a pszichológia tudományában kutatnak, oktatnak Amerika különböző egyetemein. A kutatási érdeklődésük a változás folyamatának feltérképezésére irányul. Itt egy rövidke idézet tőlük: 

Mindaz, amit a változás érdekében, annak elősegítése céljából megteszünk, és/vagy megtörténik velünk, azt változási történéseknek nevezhetjük. Mint alapanyagok egy jó húsleveshez, ezek alapanyagjai a változásnak.

Kilenc ilyen alap változási történést lehet a legtisztábban elkülöníteni:  

1. Tudatosítás: Freud megfogalmazásában a pszichoanalízis célja „tudatossá tenni a tudattalant”. Ez a gondolat túlmutat már az elfojtott gondolatok, érzelmek feltárásán. A helyzetünkre, önmagunkra, a problémáinkra vonatkozó összes tudás hozzájárul egy tudatosabb életminőséghez.

2. Társadalmi könnyítések: Ide sorolhatók mindazon, a külső környezetből származó lehetőségek, melyek elősegítik, támogatják, fenntartják a változás folyamatát.

3. Az érzelmek felkeltése: Célja, hogy tudatosabbá váljanak a változással szembeni hárításaink. Alapjaiban hasonlít a tudatosság fokozásához, de mélyebb, érzelmi szinten működik. Ide kapcsolhatók a katartikus élmények, melyek egyben hatalmas megkönnyebbülést hoznak, illetve cselekvésre is sarkallnak.

4. Önmagunk újraértékelése: Feltétele, hogy gondolatilag és érzelmileg újraértékeljük a problémánkat. Felmérjük, hogy milyen lesz az életünk, ha már mondjuk a változás bekövetkezik. Itt már nem csak hisszük, hanem érezzük is, hogy jobb lenne az életünk, ha a problémáinkon változtatnánk. Érzelmi és racionális újraértékelése ez önmagunknak.

5. Elköteleződés: Ha már megszületett a döntés a változás mellett, akkor vállalni kell a felelősséget is. El kell tudunk köteleződni a döntés mellett. Ki kell mondani, hogy én magam vagyok az egyetlen, aki képes tenni a változásért.

6. Helyettesítés (szembeállítás): Számunkra kedvezőtlen reakciók helyettesítése kedvezőekkel. A viselkedésünkhöz kapcsolódhatnak más körülmények (pl.: többet dohányzunk, ha unatkozunk). Meg kell keresni azt az ellencselekvést, vagy ellenreakciót, ami számunkra kedvező (például: megtalálni, hogy hogyan foglalhatnánk le magunkat, mikor unatkozunk).

7. A környezet ellenőrzése: Itt is a cselekvésen van a hangsúly, de a fókusz kint van, a környezetünkön. Cél, hogy az engem körülvevő miliőben csökkenjen a problémát kiváltó események előfordulásának valószínűsége. Lehető legkevesebb olyan inger érjen minket, ami előhozza a problémát.

8. Jutalmazás: Büntetés és jutalmazás egy dimenzió két véglete. A büntetés nem hoz tartós változást, csak ideiglenest. Ezzel szemben a jutalmazást hatékony tud lenni a tartós viselkedés megváltozás megteremtésében.

9. Segítő kapcsolatok: Az önerőből történő változás nem zárja ki a szakemberek közbenjárását, de a társas támogatást még inkább hangsúlyozza. Nem kell az változást magányosan végigvinni.

Ezek lennének a leggyakrabban alkalmazott és legerőteljesebb változási történések, melyek mind szakemberek, mind pedig az önerőből változtatók sikerrel használhatnak. Ezeket a történéseket tág stratégiaként kell értelmezni, melyekbe még számos technika, módszer, eszköz lehetősége rejlik.

Következő részben bemutatom a változás lépéseit. Leírom, hogy a Prochaska-ék által megfogalmazott modell alapján, milyen szakaszai vannak a változásnak. 

Forrás: Carlo C. DiClemente, John C. Norcross, James O. Prochaska: Valódi újrakezdés (2009).