Vélemények, visszajelzések

“Nagyon féltem segítséget kérni korábban, mert pszichológushoz fordulni számomra azzal járt volna, hogy át kell engedjem az életem felett másnak az irányítást. Én ezt nem akartam. Így aztán nagyon örültem, amikor rátaláltam Angelikára, mert ő azt ígérte, hogy nem irányítani fog, hanem mellettem fog jönni az utamon és így is lett: olyan témákról és olyan mélységig beszélgettünk, amiről én szerettem volna. A bizalom kiépítésére és fenntartására végig törekedett, emiatt az egész folyamat természetes és könnyű volt. Nagyon vártam mindig az alkalmakat, egy menedék volt számomra az életem zűrzavarában, mivel tudtam hogy ő várni fog rám a megbeszélt időben és teljesen rám fog figyelni. Biztos vagyok benne, hogy nagy a tudása, mégsem éreztem soha azt, hogy beskatulyázna bármilyen módon és egy előre begyakorolt sablon alapján akarna választ adni a felmerülő problémáimra, azt éreztem, hogy tényleg kíváncsi, és egyedi intuitív módon igyekszik valahogy úgy formálni a választ, hogy pontosan azt adja amire a leginkább szükségem van. Apró de tökéletesen odaillő kérdésekkel és megjegyzésekkel végül hatalmas változásokat idézett elő nálam. Újra tudok kapcsolódni az érzéseimhez, ami nekem olyan érzés mint egy rég elvesztett szeretett személlyel együtt lenni újra és mostmár Örökre.. mivel ha bármikor is újra segítségre lenne szükségem, tudom, hogy Angelikára számíthatok. Amíg csak élek mérhetetlen hálával és jó érzésekkel fogok gondolni rá! Köszönök mindent.”

B.I.

“Egy középidős veszteség utáni, szorongással terhelt várandósság során kaptam segítséget Angietől, aki velem volt a gyászfeldolgozás és a várandósság lelki útvesztőjében. Magam sem hittem volna, hogy a harmadik trimeszterre a boldogság és öröm fog dominálni majd, pedig így lett, melyet egy örömteli, komplikációmentes szülés, és egy emelkedett hangulatú, boldog gyermekágyi időszak követett.

Nagyon nehéz feladat visszajelzést adni egy pszichológusnak. Összességében azt érzem, hogy a beszélgetésink során biztonságban vagyok, megértést kapol, utána pedig könnyebb vagyok, kicsit mintha tisztábban látnék vagy kevesebb lenne a vállamon a súly. Ugyanakkor nem érzem, hogy a problémáim egy csapásra megoldódtak volna, de sokszor a beszélgetés végére teljesen mas színben látom a dolgokat.
Nem kapok tanácsokat “csak” valamiféle értő beszelgetést, együtt gondolkodást. De laikusként nem tudom megfogalmazni, mi is történik pontosan.”

K.V.

“Első körben kiemelném, hogy már azt is valahol Tőled tanultam, hogy nem kell kapkodni és rohanni és azonnal válaszolni, lehet időt adni magamnak. 🙂

Mindig megfontoltan, nyugodtan és teljes figyelemmel vettél részt a beszélgetéseken, sosem éreztem, hogy kapkodsz. Ennek köszönhetően egyrészt biztonságban éreztem magam, másrészt valahogy fontosnak is. Megadtad minden pillanatnak és érzésnek a tiszteletet.

Ezen kívül leendő segítő szakemberként számomra két szempontból is kiemelten fontos volt a közös munka. Az egyik természetesen önmagam jobb megismerése és fejlesztése azáltal, hogy a segítségeddel “kirángathattam magam” egy nehéz élethelyzetből, másrészt pedig a “segítői szerepemből” is hatalmas élmény volt a saját bőrömön is megtapasztalni mindazt, amit tanulok arról, hogy hogyan is kellene csinálni ezt, és amihez hasonlót majd én is szeretnék adni a hozzám fordulóknak…

És ami még ezeken felül nagyon érzékletesen leírja számomra az egész munkánkat az pedig az, hogy akárhányszor is kérdezte tőlem bárki, hogy “mit mondott a pszichológus?”, sosem tudtam egyértelműen válaszolni rá, mert sosem az volt a lényeg, hogy mit mondasz, hanem, hogy én hogyan és hova jutok el magamban a közös munka által.
A beszélgetéseket utólag olyan érzéssel tudom leírni, mint egy mélytengeri búvárkodást, ahol Te voltál az oxigénpalack, vagy egy sétát, ahol Te vagy a mankó… bár a lábaimat én használom, de Te nyújtasz erős támaszt.
Ez az élmény önbizalmat és kompetencia érzést adott számomra. Nagyon hálás vagyok ezért, mert magadat mindig óvatosan a háttérben tartva, ám engem végig biztosítva és felemelve voltál végig jelen. Sosem éreztem azt, hogy Te jobban átlátod az életemet, mert mindig az volt a célod, hogy ÉN lássam át, mit miért teszek, vagy érzek.

Azóta is, hogy elköszöntünk, volt pár olyan felismerésem magammal szemben, amit nem volt könnyű “hova tenni”, de rengeteget segít már az is, hogy ilyenkor akaratlanul is felidézem a közös munkát, és felteszem magamnak azokat a kérdéseket, vagy átgondolom azokat a mondatokat, amikhez hasonlókat Te mondtál anno… És nagyon sokszor tényleg csak ennyi kell, mert valahogy ilyenkor mindig sikerül kicsit előrébb jutnom, és lépnem egyet magamban. 🙂 (Durva ezt így leírni, de tényleg működik. :))

Nem mondom, hogy megváltozott az életem, mert nem, a régről hozott sebeimet, mintáimat ugyanúgy hordozom, de néha már úgy érzem, hogy az időnként zabolátlan lóként elszabaduló érzéseimhez kaptam egy kantárt is, amit talán egyre jobban tudok már használni. 🙂

Szóval tényleg köszönök mindent! 🙂 “

B.J.

“A közös munkánk fontos, meghatározó volt számomra, ezért is kerestem meg több év kihagyás után, mikor újra nehéz helyzetben voltam. A beszélgetéseink során úgy éreztem, hogy önmagam lehetek, végre csak magamra kell fókuszálnom, ami nekem általában nem megy könnyen. A közeg egyszerre volt professzionális (a határok tiszták voltak, nem úgy éreztem magam, mint egy baráti beszélgetésben) és közben barátságos, bizalommal teli, oldott. A találkozásaink után a keringő gondataim általában letisztultak, a gondolatokat övező feszültség csökkent, sokszor új szempontokat tudtam meglátni. Azon is próbáltam gondolkozni, hogy mi az, amit hiányoltam, ami eszembe jut, az az, hogy néha kicsit célzottabb, egy témába jobban “belemenős” kérdésfeltevés jó lett volna, de nem volt meghatározó ez a hiány. Nagy érték volt számomra a találkozásaink során, hogy jóindulatú figyelmet élhettem meg az Ön részéről, bizalommal el tudtam mondani olyan dolgokat is, amiket nagyon nehezen lehet.”

T.B.

“A találkozásaink során azt a közeget, amit Ön teremtett, a teljes megnyílás és elfogadás közegeként éltem meg, ahol tényleg bátran kifejezhetem az érzéseimet, gondolataimat, még akkor is, ha azok nem a legszebbek, vagy akár még én magam is nehezen fogadom el a jelenlétüket. Nagy segítség volt számomra az Ön bátorítása, hogy fejezzem ki a gondolataimat, úgy, ahogy jönnek, nem kell őket cenzúrázni vagy becsomagolni – és nagyon felszabadító volt megélni, hogy ezt úgy éreztem, tényleg megtehetem, anélkül, hogy ezért bírálva lennék. Olyan mértékben tudtam önmagam lenni, amit a való életben sajnos egészen ritkán tapasztalok meg.
Nagyon kedveltem a hasonlatokat is, amiket használt, a legtöbb esetben nagyon szépen leírták azt, ami bennem zajlott. Illetve, ami még szintén sokat adott számomra, azok az Ön visszajelzései voltak rólam, hogy éppen milyen érzelmet lát tükröződni rajtam. Talán ebből lehetett volna még több, de ez az egyetlen apró “hiány”, amit vissza tudok jelezni, mert egyébként az a közeg, amiben együtt dolgoztunk, óriási segítő erővel bírt, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok.”

F.A.

“Életem egy sötét fejezetének kezdetekor kerestem fel Angelikát. Nem vártam csodát tőle, hiszen szkeptikusan álltam ahhoz, hogy egy pszichológus gyorsabban vagy hatékonyabban tudna segíteni, mint egy olyan ember, aki már évek-évtizedek óta ismer.
Angelika nemcsak segített a közvetlen, kedves hangnemével, a barátságos környezettel megteremtve azt, hogy hamar meg tudjak nyílni neki, hanem olyan kérdéseket, olyan gondolatokat is felvetett, amelyek sose jutottak volna eszembe, hogy azokat magamtól is megkérdezzem — tanácsadásai, segítségnyújtása sokat segített, hogy a sötét fejezet hamar átalakuljon egy magabiztos es boldog jövoképpe.
Nem tudok neki elégszer hálás lenni, mivel nehéz beszélni ismeretleneknek a lelki problémákról, és különös melegséggel töltött el, hogy Angelikával könyen meg lehetett beszélni az LMBT-témakörökkel kapcsolatos kérdéseimet, aggályaimat, társadalomba való beilleszkedésemet.” 

M.A.A.

“Angelika nagyon gyorsan és hatékonyan megteremtette azt a biztonságos közeget, ahol hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. Pozitív, könnyed, támogató, és mindeközben valós belső munkára sarkall.”

T.Sz.

“A közös utunk alatt sok mindent megtudtam magamról. Próbálok nyugodtabban reagálni a dolgokra. Próbálok több nézőpontot használni, hogy minden helyzetet jól tudjak megközelíteni. 

A közös utazásunk alatt nagyon jó megnyugtató és biztonságos közeget teremtettél. Olyat amiben szabadon lehet az ember és ha mer őszinte lenni magával, akkor sokat megtudhat magáról. Én úgy érzem mertem őszinte lenni veled és magammal is és ezért sokat megtudtam gondolataim forrásáról.

Amit hiányoltam!? Egy klíma jól jött volna a szobába 🙂

Viccet félretéve a szémélyközpontú terápia szerintem teljes volt ott, azokban a pillanatokban.
Építette az objektív nézőpontot, ha az kelett. De volt, hogy a gondolatok és meglátások elfogadására való biztatás segített. Az örök érvényű lecke, hogy változtathatunk az életünkön és sosincs késő, vagy nem jó időpont hozzá.
Értekes volt az idő amit együtt töltöttünk. Sokszor és sok mindenen segített át.”
B.J.

“Én még előtted sosem voltam pszichológusnál, mindig féltem tőle, hogy mit fognak kiderülni rólam, hogy fogom érezni magam, stb…

Ezért összehasonlítási alapom nincsen. Amit biztosan tudok, és merem állítani, hogy félelmem ellenére, és a nehezen megnyíló személyiségem dacára nagyon jól éreztem magam, és ez csak tovább fokozódott az alkalmak során.
Találkozásink során egyre jobban nyitottam Feléd, lés vártam a következő alkalmat.
A közeg amit teremtettél, kifejezetten barátságos volt, és kellemes beszélgetések mellett repült az idő.
Párkapcsolati problémák garmada után padlóra kerültem, ezért kerestelek meg.
Nem számoltam hányszor is voltam Nálad, de “végül” sikerült megtalálnunk engem és a “gócpontot”. Azóta is boldog párkapcsolatban élek, és a volt feleségemmel is jó viszonyt ápolunk.
Nem hiányoltam semmit, és szerintem nem kell változtatnod semmin.”
K.F.

“Már a közös munka előtt is éreztem, hogy biztonságot árasztó, megtartó a kisugárzásod és biztosan jó szakember lehetsz. Tudom, hogy általában nem jó alap a korábbi ismerősség, ennek ellenére amikor pszichológushoz szerettem volna fordulni, éreztem, hogy tőled szeretnék segítséget kapni. Nem csalódtam, nagyon sokat segítettek az üléseink. Azóta is sokszor leporgetem egy egy nehéz helyzetben, hogy mit mondanál, mit kérdeznél… egy kicsit olyan, mintha hoztalak volna magammal tovább. 🙂

Szóval köszi, és szerintem fogunk még találkozni, remélem akkor személyesen és nem online.”
T.P.

Az internetet böngészve találtam rá Angelikára, aki a profilja alapján rögtön szimpatikussá vált számomra. Kifejezetten tetszett, hogy már a honlapja alapján megismerhettem filozófiáját, személyiségét, ezzel nagyobb bizalmat szavazva nekem. A találkozásaink során mindig nagyon figyelmes volt, úgy éreztem, hogy valóban érdekli, amit mondok és újabb és újabb perspektívákat mutat nekem. Ami a legjobb érzés volt számomra, hogy sosem volt szüksége arra, hogy jegyzeteljen, amikor valamiről beszélek, hanem minden újabb találkozásnál emlékezett mindenre, amit mondtam ott tudtuk folytatni az útkeresésem, ahol abbahagytuk. Úgy érzem, hogy találkozásainknak köszönhetően sokat fejlődtem pozitív irányban. Angelika utat mutatott arra, hogy megismerjem önmagam, szembeszálljak a “démonjaimmal” és, hogy elengedjem a nem lényeges dolgokat. A személyes történetei is segítették elindulásom, nekem sokat számít a más tapasztalataiból való tanulás. Ha valaki olyan pszichológusra vágyik, aki számára elsősorban a kliens számít és mindent elkövet, hogy kényelmet, nyugalmat, biztonságot nyújtson, akkor szívből ajánlom Angelikát!

L.D.

“Egy számomra jelentősen nehéz időszakon segítkezett túllépni, elfogadást nyerni magammal szemben. A konzultációk során kellemesen éreztem magam, könnyű és megbízható személyiséggel rendelkezik, rettentően empatikus és szenvedéllyel végzi munkásságát. Több alkalommal és nagyon mélyen elgondolkodtatott és a tanácsadások után hosszabb ideig kellett emésztenem átgondolnom a dolgokat, ami számomra pozitív, hisz nem csak egy egy órás konzultációt nyújt.  Nagyon nagy köszönettel tartozom felé, hogy mentálisan útatmutatót és többször is segített helyre tenni az olykor negatív vagy bántó elgondolásaimat. Hálás vagyok.”

B.R.

“Szeretném kifejezni, mennyire hálás vagyok, hogy hozzád kerültem! Már az első pillanattól kezdve egy biztonságos teret biztosítottál nekem – még akkor is, ha ez 2000 km távolságban történt. Minden alkalommal azt éreztem, hogy jó helyre jövök, és hogy legyek bármilyen csapongó, szélsőséges, és bármilyen lelki állapotban, te ott leszel és meghallgatsz.
2 évig segítettél utamon, és hiszek abban, hogy ha nem jövök hozzád ülésre, is, velem vagy mindig. Nézőpontjaid és kérdéseid mindig velem lesznek. Általad rátaláltam a kérdések útjára, a miértekre és mivel biztos vagyok benne, hogy a jövőben is lesznek, ezáltal részese leszel az életemnek.” 
M.E.E.

Eletem egy sotet fejezetenek kezdetekor kerestem fel Angelikat. Nem vartam csodat tole, hiszen szkeptikusan alltam ahhoz, hogy egy pszichologus gyorsabban vagy hatekonyabban tudna segiteni, mint egy olyan ember, aki mar evek-evtizedek ota ismer.Angelika nemcsak segitett a kozvetlen, kedves hangnemevel, a baratsagos kornyezettel megteremtve azt, hogy hamar meg tudjak nyilni neki, hanem olyan kerdeseket, olyan gondolatokat is felvetett, amelyek sose jutottak volna eszembe, hogy azokat magamtol is megkerdezzem -- tanacsadasai, segitsegnyujtasa sokat segitett, hogy a sotet fejezet hamar atalakuljon egy magabiztos es boldog jovokeppe.Nem tudok neki elegszer halas lenni, mivel nehez beszelni ismeretleneknek a lelki problemakrol, es kulonos melegseggel toltott el, hogy Angelikaval konnyen meg lehetett beszelni az LMBT-temakorokkel kapcsolatos kerdeseimet, aggalyaimat, tarsadalomba valo beilleszkedesemet.
Alexa FrauhammerAlexa Frauhammer
09:49 13 Sep 22
Az a közeg, amit Angelika teremtett a közös munkánk során, elősegítette számomra, hogy megfogalmazzam és kifejezhessem a bennem dúló érzéseket és gondolatokat, anélkül, hogy tartanom kéne a negatív megítéléstől. Számomra ez hatalmas segítség volt abban a helyzetben, és nagy lökést adott az előrelépéshez, változáshoz, és a problémám megoldásában való előrelépéshez.
Viktoria KomjatiViktoria Komjati
12:01 12 Sep 22
Egy középidős veszteség utáni, szorongással terhelt várandósság során kaptam segítséget Angietől, aki velem volt a gyászfeldolgozás és a várandósság lelki útvesztőjében. Magam sem hittem volna, hogy a harmadik trimeszterre a boldogság és öröm fog dominálni majd, pedig így lett, melyet egy örömteli, komplikációmentes szülés, és egy emelkedett hangulatú, boldog gyermekágyi időszak követett.Nagyon nehéz feladat visszajelzést adni egy pszichológusnak. Összességében azt érzem, hogy a beszélgetésink során biztonságban vagyok, megértést kapok, utána pedig könnyebb vagyok, kicsit mintha tisztábban látnék vagy kevesebb lenne a vállamon a súly. Ugyanakkor nem érzem, hogy a problémáim egy csapásra megoldódtak volna, de sokszor a beszélgetés végére teljesen mas színben látom a dolgokat.Nem kapok tanácsokat "csak" valamiféle értő beszelgetést, együtt gondolkodást. De laikusként nem tudom megfogalmazni, mi is történik pontosan, csak érzem, hogy az irány pozitív.
js_loader

Találkozzunk!

Ha szimpatikusnak találja bemutatkozásomat és szemléletmódomat, és szeretne segítséget, támogatást kapni
kérdéseinek megértéséhez, nehézségeinek leküzdéséhez, bátran keressen fel!

Copyright © 2019- Kiss Angelika | design: Csikai Rita